Benzingőzös Nap Tés logo

Rendezvény házirend

A rendezvény biztonságos lebonyolítása érdekében kérjük a résztvevőket és látogatókat, hogy maradéktalanul tartsák be az alábbi szabályokat;

  • A rendezvényen való részvétel saját felelősségre történik!
  • A látogató tudomásul veszi, hogy a rendezvényen hang- kép és videó felvétel készülhet. Ennek megfelelően a Látogató a Rendezvényen történő részvétellel kifejezetten hozzájárul arcának, megjelenésének, megnyilvánulásainak rögzítéséhez és közléséhez, azzal, hogy kizárólag kifejezett beleegyezésével nevesíthető.
  • A kereskedelmi és vendéglátó egységekben tizennyolc éven aluliakat és ittas személyeket szeszes itallal a Rendezvény területén tilos kiszolgálni. Felhívjuk a figyelmet, hogy a hatályos törvények szerint kábítószer fogyasztása a rendezvény területén is TILOS!
  • A szervezők nem vállalnak felelősséget a személyekben, vagy anyagi értékekben esetlegesen keletkező károkért.
  • A rendezvény teljes területén a KRESZ szabályai érvényesek.
  • Járművezetők számára alkohol fogyasztása vagy bármilyen tudatmódosító szerek fogyasztása / használata TILOS!
  • A Látogatók a rendezvényen való részvétellel kifejezetten vállalják, hogy a biztonsági szolgálattal, a polgárőrséggel, a szervező stábbal jogszabályi keretek között mindenre kiterjedően együttműködnek, veszélyhelyzet esetén utasításaikat követik.
  • Nézők elől elzárt területen belül tartózkodni TILOS!
  • A Látogató a Rendezvény területén az általános normákat betartva köteles viselkedni a vonatkozó jogi előírásoknak, és a házirendnek megfelelően. A Látogató köteles minden olyan megnyilvánulástól, közléstől, vagy cselekedettől tartózkodni, amely mások személyiségi jogait, életét, egészségét, testi épségét veszélyeztetheti vagy sértheti. A rendezvényt mindenki csak saját pszichikai, egészségügyi állapotának figyelembevételével, saját felelősségére látogathatja. A Szervező kifejezetten kizárja a felelősségét arra az esetre, ha a Látogatók az előzőekben írtakat nem tartják be vagy veszik figyelembe, illetve a magatartási szabályokat egymással szemben megszegik, egymásnak kárt okoznak vagy egymással szemben bűncselekményt követnek el.
  • A rendezvény területén szemetelés TILOS, a környezettudatossàg jegyében visszaváltható RePohár rendszer lesz alkalmazva a vendéglátó egységekben.
  • Kérünk mindenkit hogy a belépésnél vagy a rendezvényen kiosztott ingyenes karszallagokat viseljék a részvétel időtartama alatt.
  • A műsor és program változás jogát fenntartjuk.